A modern farizeus

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik fiatal, a másik idős:

A fiatal megállt, és így imádkozott magában:

- Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: életunt, panaszkodó, vagy mint ez az idős is: csak megszokottságból imádkozó, kákán is csomót kereső. Új énekekkel dicsérlek nap mint nap, elmegyek minden konfira …

Az idős pedig térdre borulva, szinte magába roskadva így szólt:

- Istenem! Elfáradtam a hitharcban, légy irgalmas hozzám.

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik idős, a másik fiatal.

Az idős meghajtotta fejét, és így imádkozott magában:

- Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: könnyelmű, vagy mint ez a fiatal is: pillanatnyi hangulatok mozgatta, a gyülekezeti élet rendjét nem ismerő. Egész életemben tiszteltem nevedet, naponta imádkozom gyermekeimért és unokáimért…

A fiatal pedig az előtérben állva, még hátul sem akart leülni, hanem csendben így szólt:

- Istenem! Látod, milyen üres nélküled az életem, légy irgalmas hozzám.

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik karizmatikus, a másik konzervatív.

A karizmatikus felemelte kezét, és így imádkozott:

- Istenem! Dicsőítelek téged, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek : Szentlelked kenete, áldásod nélküli, látszat hívő, vagy mint ez a konzervatív is. Böjtölök, éjszakákon át imádkozom, naponta bizonyságot teszek az embereknek …

A konzervatív pedig távol állva, még fejét sem akarta felemelni, így szólt:

- Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik konzervatív, a másik karizmatikus.

A konzervatív kezét összekulcsolva megállt, és így imádkozott magában:

- Istenem! Hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember : érzelmektől hajtott, csak szájjal dicséretet mondó, újdonságokat hajhászó, vagy mint ez a karizmatikus is. Ismerem igédet, a Baptista hitvallást, segítem a rászorulókat…

A karizmatikus pedig távol állva, könnyes szemmel így szólt:

- Istenem! Megérintettél, és most egész életem átformáló munkádra vár.

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik presbiter, a másik vállalkozó.

A presbiter időben érkezett és csendben így imádkozott magában:

- Istenem ! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: a vasárnapot ágyban töltő, megbízhatatlan, vagy mint ez a vállalkozó is. Szolgálok neked, látogatom az időseket, néped gondja – baja a vállamon.

A vállalkozó pedig megkésve és fáradtan, fejét a padra hajtva így szólt:

- Istenem! Szétfolynak dolgaim, légy irgalmas hozzám!

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”
Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik vállalkozó, a másik presbiter.

A vállalkozó megkereste helyét, és így imádkozott magában:

- Istenem ! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: akiknek csak beszédben áll Isten országa, az élet sűrűjében tapasztalatlan, vagy mint ez a lelkipásztor/presbiter is. Üzleti dolgaimat Igéd szerint végzem, és az én adományaimból épült ez az imaház…

A lelkipásztor/presbiter pedig felment a szószékre, és csendben így szólt:

- Istenem! Nem vagyok méltó, hogy Igédet hirdessem, de fogadj el irgalmadból.

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”
Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik újonnan megtért, a másik régi hívő.

Az újonnan megtért örömmel jött, és így imádkozott magában:

- Istenem ! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: boldogtalan, céltalan, vétkek között élő, vagy mint ez a régi hívő is. Megtértem, bemerítkeztem, Igéd naponta szól hozzám és irányt mutat…

A régi hívő pedig szokásos lépteivel jött, és magában ezt az éneket dúdolta:

- „Üres kézzel menjek – é el, s álljak úgy az Úr előtt?”

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik régi hívő, a másik újonnan megtért.

A régi hívő megállt, és így imádkozott magában:

- Istenem ! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember : tékozló, Igéd mélységeit nem ismerő, vagy mint ez az újonnan megtért is. Próbára tettek nehéz időkben, és nem tagadtalak meg, megbecsülnek testvéreim is.

Az újonnan megtért pedig a hátsó padban ült le, és szemét egyszerűen behunyva egy pillanatra így szólt:

- Istenem! Friss fogadalmaim a kísértések között pillanatok alatt szétporladtak, légy irgalmas hozzám.

“Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, akipedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Érdekes, nem?